2010. május 1., szombat

Kedves Judit!

Ha Győrben születtél akkor az 5., ha Bp-en születtél akkor a IV. házban van a szerencsepontod.

2010. február 22., hétfő

SZERENCSEPONT A HÁZAKBAN

SZERENCSEPONT: Az asztrológusok által leggyakrabban használt arab pont. A Nap helyzete- az Ascendens és a Hold távolsága (fokokban). Szerencsés helyzetekre, körülményekre utal.

A Szerencsepont elhelyezkedése a tizenkét horoszkópházban:

I. ház:

Ha a Szerencsepont az első házban áll, ez egy bizonyosfajta impulzust, vagy még inkább szükségszerűséget jelent, hogy a boldogságot az ember a világban keresse. Ez a pozíció megerősíti a szülöttben azt a törekvést és tendenciát, hogy a külvilágban nézzen körül és láttassa magát. Mindezt nem azért, mert a több emberrel való kapcsolat egyszerűen kellemes dolog, hanem azért, mert erre úgy tekintünk, mint valamiféle kötelességre, a fejlődés és a haladás egy eszközére. A diszharmonikus aspektusok kiábrándultságot, csalódást okoznak. Valószínűleg amiatt, mert az ember túl magabiztos; gondolatait nehezen ülteti át a gyakorlatba, mivel a külsõ dolgokkal és hatásokkal szemben túl érzékeny. De rá kell jönnie arra, hogy nem az a lényeg, hogy mit tapasztalunk, hanem az, hogy mit tanulunk tapasztalatainkból; az egó leginkább a konfliktusokon és a megpróbáltatásokon keresztül fejlõdik. Nagy segítség az életünkben, ha el tudjuk fogadni ezt a megállapítást. A boldogságot a független cselekvésben fogja megtalálni, úgy, ha nem támaszkodik mások segítségére.

2. ház:

Ha a Szerencsepont a második házban áll, ez pénzügyi elõnyöket jelent, amire az ember támogatás nélkül törekszik, elõbb vagy utóbb eléri. Az ember akkor találja meg a boldogságát, ha megbízható, hitelt érdemlõ vállalkozások mellett teszi le a voksát, ebben teljes mértékben, nyugodt módon hisz, nem bonyolódik ködös spekulációkba, amelyek teljesen szükségtelenek. „Csak higgy abban, amit akarsz és minden az öledbe hullik.”

3. ház:

Ha a Szerencsepont a harmadik házban áll, az ember életében a legtöbb jó abból ered, ha minél több eszmével és gondolattal ismerkedik meg és ezeket továbbadja. A tartós boldogságot a közvetlen környezetben, a közeli barátokban vagy rokonokban találhatja meg, akik megértik és együtt éreznek vele. Ez pedig oly módon érhető el, ha jól alkalmazza az „adok - kapok” elvét; elfogulatlanul ítéli meg önmagát és másokat. Soha nem jó az, ha egy embernek el kell rejtenie egy másik ember elõl belsõ énjét. Ami az egyes emberben jó, az jó a többiben is; az aki kifejleszti magában a jót, közelebb kerül embertársaihoz. A Szerencsepont ezen helyzetében a lélek fejlõdésére ez valójában a legjobb irány. Az ember a boldogságot abban az esetben találja meg, ha következtetéseit másokat is figyelmesen meghallgatva vonja le anélkül, hogy a saját nézeteit kiáltaná ki az egyedüli igazságnak.

IV. ház:

Ha a Szerencsepont a negyedik házban áll, a kellemes, harmonikus otthoni környezetnek nagy értéke van, a mûvészetkedvelõ, intellektuális beállítottságú, érzékeny emberek szintén nagyon fontos szerepet töltenek be az ember életében, akikkel õszintén tud kommunikálni anélkül, hogy összeütközésekre kerülne sor, illetve meg tudja velük osztani érzéseit, hangulatait. A fentebb említett körülmények és jellemzõk jól láthatóak az ember egész magatartásán, munkáján, általános mentális viselkedésén és egészségén. Ha a Szerencsepont diszharmonikus fényszöget kap, nagyon rossz hatást gyakorol a gondolkodásra, így az egészségre is. Ez a házhelyzet erõs spirituális kapcsolatot jelent a szülõkkel, a gyermekkori otthonnal. Örökre jó hatást gyakorolva az ember életére - még a szülõk halála utáni idõszakra is - ami láthatóan a késõbbi életszakaszban nyilvánul meg. A boldogságot az otthoni körülményekkel, kapcsolatokkal és hagyományokkal való megelégedettség jelenti, miután az ember lemondott minden csodálatról és tiszteletrõl.

5. ház:

Ha a Szerencsepont a ötödik házban áll, az ember örömét leli kalandos vállalkozásban, - ami lehet anyagi, vagy szellemi jellegû - mind a komoly, mind a vidám találkozások nagy értékkel bírnak, minden ami új és ígéretes vonzó számára. Így például a gyerekek világa: „minden gyerek egy különös, megható talány”. Általában jó viszonyt mutat a gyerekekkel és feltételezi, hogy a velük való érintkezés pozitívan hat az ember énjének fejlõdésére. Emellett mutat valamiféle egoista szeretetet is az ember saját gyermekei iránt, ahol a szülõk azt várják el, hogy gyermekeik az õ hitviláguk szerint éljenek és folytassák azt, amit õk egyszer elkezdtek. Ha a Szerencsepont diszharmonikus fényszöget kap, külsõleg a gyerekek valamilyen módon megfelelnek ennek az elvárásnak, de egy idõ után egyikük szabad gondolkodásával meggondolatlan pazarlásával nehézségeket, bajt fog okozni a szülõnek. A boldogság az autokrata viselkedésben rejlik, amely követel is, mivel önzetlenül ad, miután az ember teljesen lemondott arról a tendenciáról, hogy mindenkinek a kedvére legyen.

6. ház:

Ha a Szerencsepont a hatodik házban áll, az azt jelenti, hogy a boldogságot a munka és az áldozat révén éri el az ember, amennyiben megfelelő önkontrollal rendelkezik. A dolgok intézését saját kezébe kell vennie, ellenkező esetben az elért eredmény rövid távú lesz. Nagy ambícióval nagy eredményeket lehet elérni, de nagyon fontos, hogy reális, elérhető célokat tűzzön ki maga elé. Ha a Szerencsepont diszharmonikus fényszöget kap, az egyén sokkal kevesebbet ér el partnerei, feljebbvalói segítségével, mintha csak saját erejére támaszkodna. Bármilyen esetben, mikor a környezet nem fogja fel elég gyorsan és világosan, hogy mi a teendő, könnyen rosszkedvűvé válik: „inkább magam csinálnám”. Anyagi szempontból a legelőnyösebb, ha mindent magunk csinálunk, mert a többiek becstelensége, alkalmatlansága gyakran veszteségeket okoz. A boldogság abban rejlik, ha sokakat és sokféle módon szolgálunk (6), teljesen lemondva a magányosságról és az elzárkózásról (12).

VII. ház:

Ha a Szerencsepont a hetedik - a társulás és a házasság házban - áll, ez azt jelenti, hogy a megelégedettséget ezeken a területeken érjük el. Ha a Szerencsepont diszharmonikus fényszöget kap, akadályok merülhetnek fel és a házasság vagy a társulás csak idősebb korban valósul meg. Harmonikus fényszögben boldog kapcsolatok valósulnak meg, feltéve, hogy a társ óriási szeretetre képes, megértő és önzetlen. Ha ez az egyesülés létrejön, kétségtelen, hogy örökre óriási hatást gyakorol az ember egész jellemére. A boldogságot úgy éri el, hogy teljesen feloldódik az együttműködésben, a házasságban és a kapcsolatban (7), miután feladta egoizmusát és elsőbbségre való minden vágyát (I).

8. ház:

Ha a Szerencsepont a nyolcadik házban áll, az ember érdeklődését az okkult dolgok felé irányítja, amely segít abban, hogy leküzdje depressziós hangulatait. Így egy reményteljes fejlődés előtt áll. Ha elismeri azt, hogy láthatatlan, pozitív erők segítik, bátorságot és erőt kap földi feladatának teljesítésére. A csüggedés pillanataiban nagyon jó, ha felemelő témájú könyveket olvas vagy egy komoly, becsületes okkultizmusban jártas személlyel folytat beszélgetést. Ha a Szerencsepont diszharmonikus fényszöget kap, ez azt jelenti, hogy kedvezőtlen pénzügyi körülményeket igen nehezen tud elfogadni. Addig, amíg azt tartja, hogy a „boldogság” az anyagi jóléttől függ, ezen a területen kiábrándultság várható. Vonja kétségbe a régi, megcsontosodott, destruktív értékrendet! Miután feladta azt az elvét, hogy kizárólag az anyagi világban bízik, tanulmányozza a dolgok rejtett oldalát!

9. ház:

Ha a Szerencsepont a kilencedik házban áll, a látómező és a tudatosság növeléséről van szó, szó szerint és átvitt értelemben is. Nehéz, kiábrándító helyzetekben az ember vigaszként tűnődjön el Isten bölcsességén és igazságosságán. Ez a házhelyzet filozófiai, tudományos és vallási kutatásokra utal, a kérdés mindössze az, hogyan lehet átadni legmegfelelőbb módon az embereknek az így felhalmozott tudást. A boldogság megtalálása itt egyrészt az ember saját tudatosságának kiterjesztésében, másrészt pedig abban rejlik, hogy megélje a ház által szintén képviselt életterületeket, melyek a távoli utazásokra és az életfilozófia fejlesztésére vonatkoznak (9). Ehhez fel kell adnia azt a hajlamát, hogy másokat életvitelét utánozva azok tervei szerint éljen(3).

X. ház:

Ha a Szerencsepont a tizedik házban áll, ez kiváló karrierre és sikeres munkára utal. Diszharmonikus fényszögkapcsolatban nehézségek adódnak főleg azért, mert az egyén irígy és nem bízik másokban. Ebben az esetben sok energiára és türelemre lesz szükség, és a horoszkóp többi eleme dönti el, hogy képes lesz-e az egyén a horoszkóp által állított követelményeknek eleget tenni. Úgy találja meg boldogságát a világban, hogy saját erejére támaszkodik (10), miután lemondott az otthon biztosított kényelemről - természetesen összhangban a családi tradíciókkal és szokásokkal (IV).

11. ház:

Ha a Szerencsepont a tizenegyedik házban áll, az ember vágyik az elme és belső énje békéjére, rokonlelkű barátokat keres. A baráti kapcsolatok révén előnyökre tesz szert. Ha valamit szeretne elérni, rögtön segítők veszik körül és nagy valószínűséggel „vállalkozásai” sikerrel járnak. Abban az esetben, ha a Szerencsepont diszharmonikus fényszöget kap, az ember kellemetlen problémák felvetődése esetén arra törekszik, hogy megszabaduljon védelmezőitől - ami gyakran azzal végződik, hogy hálátlansággal vádolják. Ez az ember számára a legmegfelelőbb helyzet, hogy a saját lábára álljon és másoktól minél kevesebb segítséget kérjen. A boldogságot a baráti kapcsolatok ápolása hozza (11), miután az ember feladta minden feksőbbrendűségi érzését (5).


12. ház:

Ha a Szerencsepont a tizenkettedik házban áll, akkor ez megpróbáltatásokat, elzárkózást és önvizsgálatot jelent. Az ember csak akkor lesz boldog, ha komoly a változás, a jobbulás iránti vágya. Ez a Szerencsepont helyzet bajt, küzdelmet jelent és ezzel együtt természetesen magába rejti a nagy siker lehetőségét is. A nehézség itt egyrészt itt abból adódik, hogy az egyén túl személyes, másrészt abból, hogy nincs meg az egyensúly abban, amit „individuálisnak” nevezünk. Az egyén csak akkor győz, ha elfogadja saját „kicsinységét” és a benne rejlő Isteni szikra nagyságát. Ha ezt megérti, az élet szépnek tűnik számára, a kicsinyesség és az aggodalom eltűnik az életéből. Abban az esetben, ha a Szerencsepont diszharmonikus fényszöget kap, az egyénnek komoly tanulnivalója van, személyiségének változnia kell. Ezt csak alapos ön vizsgálattal érheti el. A tizenkettedik házas Szerencsepont arról is szól, hogy az embernek először el kell veszítenie önmagát, hogy aztán minden Isteni teremtményben újból magára találjon. Mindezt szenvedések és nehézségek árán nyugodtan és észrevétlenül cselekedve kell megtennie, amiért dicséretet sem szabad elvárnia. Alázat nélkül nincs siker, korlátozás nélkül nincs szabadság. A boldogságot az embera magányosságban, az elvonultságban (12) találja meg, miután mindent feladott, amit eddig szolgált (6). „ A csendben és a bizalomban rejlik a Te erőd!” „ A csendben és a bizalomban rejlik a Te erőd!”

2010. február 15., hétfő

Kedves Brigi!

Szerencsepontod a 8. házadban van. Javaslom nézd meg honlapomon a 8. ház jelentéstartalmait. Persze a felsorolás nem teljeskörű.

További szép estét!

Ybolya

Kedves Mariann!

Bármilyen hihetetlen is számodra, de szerencsekereked vagy az I-es, vagy a 2-es házadban van. Megnéztem több időpontot 5 és 6 óra között,de annyira a határon van, hogy nem lehet eldönteni így. Szerintem nézd meg mindkettőt és döntsd el te a leírások alapján! Ne feledd: ha idáig nem találtad magad szerencsés embernek, ideje másképp nézni a dolgokat. Történt veled pénzügyi területen valami "szerencsétlenség"? Lehet, hogy így ahogy van sokkal jobban jártál. Javaslom: minden héten tölts lottót!

További szép estét!
Ybolya

2010. február 13., szombat

Kedves Bea!

Szerencsepontod a születési radixod alapján a X. házadban van.
Milyen életterületet érint a X. ház?
Itt elolvashatod: http://spiritiszta.hopszala.hu

Üdvözlettel: Ibolya

2010. február 8., hétfő

Kedves Cirmi!

Légyszíves küldjed el a következőket!

Születési hely, időpont, óra, perc.

Így meg tudom csinálni a horoszkópodat és meg tudom nézni hol van a szerencsepontod.
Sajnos az évszámból nem lehet ezt megállapítani.

Ha arra vagy kíváncsi szerencsés vagy-e, az a kérdesem, te szerencsésnek gondolod magad? Ha igen akkor szerencsés vagy, ha nem akkor nem.

2010. február 2., kedd

Kedves Szilvia!

A szerencsekereked a 12. házadban van. Biztosan érzed ezt, ha visszagondolsz eddigi életedre. Csak a szerencsében bízni nem szabad, de azért jó ha tudod. Nézd meg a házak jelentéseit a honlapomon! http://spiritiszta.hopszala.hu
Segített már neked a szerencse ezekben a dolgokban? Ha van történeted. amit szívesen megosztanál másokkal is, írd meg légyszi!

További szép estét!

Ybolya

Kedves Márta!

Gratulálok! A szerencsepontod a 12. házadban van, amit a titkok házának nevezünk. Bővebben a 12. házról itt. http://spiritiszta.hopszala.hu

2010. január 31., vasárnap

Melyik házadban van a szerencsepontod?

Tudod már melyik az a terület az életedben ahol mindig számíthatsz a szerencsédre?
Ezt egy egyszerű asztrológiai számítással meg lehet határozni.
Küldjed el születési dátumodat, órát, percet is és megírom az eredményt.
Ne hagyd ki ezt az ingyenes lehetőséget!